Nagyjából azóta, hogy az eszemet tudom, azt is felismertem, hogy menthetetlenül introvertált személyiség vagyok.

Már kislányként is jobban szerettem félrevonulva a többiektől azt játszani, hogy én vagyok Fehér agyar, a magányos farkas legjobb barátja (Apropó, van még aki emlékszik erre a mesére? Megnyugtatna a tudat, hogy még nem vagyok olyan öreg :D), illetve órákig tudtam a plüssállataimmal játszani a szoba sarkában, egészen fordulatos történetekkel szórakoztatva saját magamat. Azt hiszem, a határtalan gyermeki fantázia világa érdekesebb volt számomra, mint a többi gyerekkel való játék, de persze azért abban is volt részem időnként.

Lehetne persze pszichológiai szempontból boncolgatni, hogy miért lesz valaki introvertált, de úgy hiszem, ez nem valamiféle mentális betegség, amit kezeltetni kell, sokkal inkább egy személyiségtípus, amit minduntalan félreértenek az emberek – még napjainkban is, amikor szerencsére kezd egyre elfogadottabbá válni a különböző személyiségtípusok fogalma.

Úgy hiszem, épp ezért nagyon fontos, hogy minél többet beszéljünk az introvertáltságról, és próbáljuk megérteni és elfogadni az ezzel a személyiséggel rendelkező embereket.

Ahogy korábban említettem, nálam ez már egész kiskoromban megmutatkozott, és most már biztosan egész életem során végigkísér az intro lét. Korábban ezt átokként éltem meg, ezért aztán csomó olyan dolgot erőltettem magamra, ami valójában olyan távol állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Aztán a sok szélmalomharc után be kellett látnom, hogy én már csak ilyen vagyok, és ebből kell előnyt kovácsolnom az életben.

Ezért fontos tisztázni, mik az introvertált emberek főbb jellemvonásai, és melyek az ezzel kapcsolatos tévhitek mások részéről.

Tények és tévhitek

1. Tévhit = Azért nem szólunk senkihez, mert rosszkedvünk van, vagy annyira beképzeltek vagyunk, hogy nem akarunk leereszkedni a pórnéphez azzal, hogy beszédbe elegyedünk velük. Ez az egyik legjellemzőbb tévhit. Ne tudjátok meg, hányszor vágták már a fejemhez, hogy biztos beképzelt vagyok, mert nem kezdek el rögtön beszélgetni egy még ismeretlen emberrel.

Tény = Az igazság ezzel szemben az, hogy nagyon is szeretünk beszélgetni, előbb azonban szeretjük a háttérből megfigyelni az embereket, és azzal szóba elegyedni, akivel úgy véljük, lehetnek közös témáink.

Introvertáltként az egyik legjobb barátunk a csend. Megesik, hogy szinte egész nap csendben vagyunk, és csak akkor szólalunk meg, amikor tényleg van mondanivalónk. Nem tudjuk, hogyan kell a semmiről beszélni (a small talk számunkra ismeretlen fogalom) csak hogy addig se legyen csend, és rendkívül kínosan érezzük magunkat, ha mégis ilyen helyzetbe kényszerülünk. Ellenben, igen jól tudunk figyelni és beszélgetni az élet fontos kérdéseiről. Ha adódik egy érdekes téma és hozzá egy jó beszélgetőpartner, akkor mi is tudunk órákig társalogni: a lényeg, hogy legyen benne tartalom.

2. Tévhit = antiszociálisak vagyunk, mert nem szeretjük a hangos bulikat, és a nagy tömeget.

Tény = valóban nem szeretjük az olyan eseményeket, ahol túl sok impulzus ér minket, úgy mint: hangos zene, miközben egymás szavát se halljuk, a személyes szféránkba betolakodó illetéktelen személyek jelenléte stb. – az ilyen helyzetekből igyekszünk mihamarabb szabadulni.  Ellenben sziporkázunk egy hangulatos bárban vagy bármilyen meghitt közegben, ahol nyugodtan sztorizgathatunk.

3. Tévhit = Az introvertált ember nem jó munkaerő, mert nem elég interaktív és határozott.

Tény = az introvertált az, aki a rábízott munkát becsülettel és odafigyeléssel elvégzi, és ezért nem vár mást cserébe, mint némi elismerést. Ő az, aki nem fogja magát reklámozni, és kérni az előléptetést vagy a fizetésemelést, ellenben rendkívül jól esik neki, ha észreveszik és értékelik az erőfeszítéseit. Egy introvertált is tud határozott lenni, ha a helyzet úgy kívánja, csak bizalmat kell neki szavazni.

4. Tévhit = Az introvertálttal nem vagy nagyon nehezen lehet bármilyen kapcsolatot kialakítani.

Tény = Meg kell dolgozni a bizalmunkért, ezt nem tagadom. Sokszor hátrányba is kerültem amiatt, mert nem hívtam fel magamra a figyelmet, a másik meg nem akarta beletenni az energiát, hogy megismerjen. Most már úgy vagyok vele, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Az emberi kapcsolatokba időt és energiát kell fektetni, másképp nem megy. Lehet, hogy egy introvertált emberért úgymond többet kell dolgozni, de ha sikerül, a leghálásabb társsá válnak.

Mindebből nem azt akartam kihozni, hogy mi introvertáltak így vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk, és mindenki másnak hozzánk kell igazodni.

Sőt, én például fiatalon szinte már extrém módon zárkózott voltam, és komoly nehézséget okozott akár egy hivatalos telefonbeszélgetés lebonyolítása is. Nálam sok év komoly munkája kellett ahhoz, hogy nyitottabbá és közvetlenebbé váljak, és még nem értem az út végére. Ettől függetlenül a lényem legmélyén maradok az, aki mindig is voltam: egy barátságos introvertált, aki legjobban a saját világában érzi jól magát.